Búcsúzik a FAMILIAS

A Biri Hírmondó megalapítása óta a „FAMILIAS” rendszeres szereplője volt a lapnak, hiszen időről időre beszámoltunk egyesületünk életéről és eredményeiről. A mostani minden bizonnyal az utolsó híradás …

     A Familias Nagycsaládosok Egyesülete tavasszal ünnepelte 17 éves fennállását, hiszen 2000. február 9-én jegyezték be hivatalosan a szervezetet; bár nem hivatalosan már 1997 óta működött. Az ezredfordulón 34 család (170 fő) alkotta a tagságot. Az elmúlt húsz évbenKévés Jánosné töltötte be az elnöki tisztséget, míg Vasas László, majd pedig őt követve Belme Györgyné látta el a titkári feladatokat.

     Az Egyesület a médiában is „megmutatta magát”, hiszen Gyirán Zoltán jegyző – az Egyesület egykori tagja – a 2003. január 28-i ACTIVITY játékban bruttó 100.000 forintot nyert a civil szervezet számára, amit az Egyesület kirándulásra használt fel.

Igazgatási szünet

Biri Község Önkormányzata 13/2016. (XII.31.) önkor-mányzati rendeletével a Geszterédi Közös Önkormány-zati Hivatal Biri Kirendeltségénél

2017. július 24. napjától (hétfő)

2017. augusztus 4. napjáig (péntek)

igazgatási szünetet rendelt el a köztisztviselők számára.

A fenti időszakban az ügyintézés szünetel; csupán az ügyelet időtartama alatt (hétköznapok délelőttjein) tart nyitva a kirendeltség. A fentiekre tekintettel kérem ügyfeleinket, hogy sürgős ügyeiket a kötelező szabad-ságolás előtt intézzék!

Gyirán Zoltán – jegyző

Bajnokcsapat a BiriSE

Bajnokcsapat 25 év után

Utoljára az 1992-93 szezonban volt bajnok jelenlegi osztályában Biri. Ez egy példás összefogás, a szorgalom és az akarat diadala, mely külső segítség nélkül nem lett volna meg. Külön köszönet Terdik Mihály esperes úrnak, aki mikor nem volt csapat, akkor a híveivel vonult fel a Testületi ülésre.

Köszönet az alapító tagoknak: Szálku Mihály, Varga István, Kiss Ferenc, Palicz Tamás, Szőllősi Tamás, Vass Norbert, a teljesség igénye nélkül.

Köszönjük támogatóinknak, hogy segítették a csapatot és a vezetőség munkáját.

Nyírségvíz Zrt. felhívása

Figyelem!

A Nyírségvíz Zrt. kéri a Tisztelt Lakosságot, hogy az ingatlanjukhoz tartozó belső vízhálózatra az időjárásra való tekintettel nagyobb figyelmet fordítsanak. Ellenőrizzék a vízórájukat!

A Nyírségvíz Zrt. munkatársai azt tapasztalták, hogy a megszokottnál magasabb a település napi vízfogyasztása. A külső hálózaton elfolyás nincs, ezért van szükség a lakosság részéről is a rendszeres ellenőrzésre. Megakadályozva az esetlegesen ebből adódó többletköltséget.

Májusi rügyfakasztás

További információért klikk a képre!

Kereskedelmi tevékenységek nyilvántartása

A kereskedelmi tevékenységet folytatók nyilvántartása az ikonra kattintva érhető el. xlsx

Frissítve: 2017-07-11.