S persze a pályázatok terén is sikereket értünk el. Így például 2010-ben 40 család részére kedvezményesen sikerült hű-tőszekrényt és mosógépet pályáznunk az „Energiatakarékos Háztartási Gépcsere” pályázaton.

     Az elmúlt két évtizedben sok programot szerveztünk tagjaiknak és családjuknak. Báloztunk jótékonykodásból, a szüretet ünnepelve, a családok előtt tisztelegve, és néha „csak úgy” a magunk örömére. Természetesen évről évre megemlékeztünk a nőnapról és karácsony közeledtével ruha- és élel-miszerosztást is szerveztünk.

     Minden évben kirándulást szerveztünk hazánk egy-egy szép tájára. Jártunk Debrecenben, Egerben, Hajdúszoboszlón, Miskolctapolcán, Sárospatakon, a Sóstói Vadasparkban és Szilvásváradon.

     Mint írtam, ez az utolsó híradás az Egyesületről, én azonban még mindig reménykedek abban, hogy szervezetünk nem szűnik meg. Talán lesznek olyan helyi lakosok, akik átgondolják és felvállalják a FAMILIAS továbbműködtetését; esetleg egy azonos célokért küzdő új civil szervezet hoznak létre.

 

Belme Györgyné Kiss Mária