A Gerinctorna 12 hónapon át havi 1 alkalommal kerül megszervezésre, mely egy közösségi egészségfejlesztő mozgásprogram az SZSZBMK-EFI Nagykállói Járás szervezésében.

A szakember mozgásterapeuta végzettséggel és magas szakértelemmel rendelkezik: Jurás Ágnes.

A program a Faluházban kerülne megszervezésre, keddenként 17 órától 18 óráig.

Minden tisztelt településen és más településről érkezőket is nagy szeretettel látunk és várunk. A program ingyenes minden résztvevő számára.

Ezúton is köszönjük a település vezetőségének, hogy támogatják a programunk megvalósítását a helyszín biztosításával.

Moravcsik-Kornyicki Ágota

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak

és Egyetemi Oktatókórház

    EFI vezető, Nagykálló

Biri Község Önkormányzata 2018-ban pályázatot hirdet a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elnyerésére, melynek időtartama két egymást követő tanulmányi félév.

Tisztelt Birisiek!

Tájékoztatom, hogy a téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről szóló 1364/2018. (VII.27.) Kormányhatározat 3. pontja értelmében a Kormány felkérte az érintett helyi önkormányzatokat, hogy mérjék fel, összesítsék és továbbítsák a Belügyminisztériumnak a téli rezsicsökkentés korábbi intézkedéseiben nem részesült, gázszolgáltatási szerződéssel nem rendelkező háztartások igénybejelentését.

A Kormányhatározat értelmében háztartásonként egy darab igénybejelentés nyújtható be Biri Község Önkormányzatához, legkésőbb 2018. október 15. (hétfő) napjáig, amely határidő elmulasztása jogvesztő.

Tájékoztatom továbbá, hogy nem nyújthat be igénybejelentést az a háztartás, amely a téli rezsicsökkentés korábbi intézkedéseiben már részesült. Ennek megfelelően amennyiben Ön ebben az évben már 12.000 Ft összegű jóváírásban részesült, a mellékelt igénybejelentést ne nyújtsa be, mivel azt automatikusan vissza kell utasítanunk!

Ezen túlmenően a kizárólag elektromos fűtési móddal rendelkező háztartások sem jogosultak az igénybejelentésre.

Amennyiben Ön nem részesült jóváírásban és nem elektromos árammal fűt, úgy a mellékelt igénybejelentő nyilatkozatot hiánytalanul kitöltve és aláírva minél hamarabb juttassa el Tóth Marianna ügyintézőhöz!

Biri, 2018. augusztus 9.

 

 Almási Katalin

polgármester

A Büntetés-végrehajtási Szervezet idén először a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán tartja meg a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében rendezvényét. Fontosnak tartjuk, hogy az eseményre látogatók betekintést nyerhessenek a magyar börtönök, valamint a büntetés-végrehajtási hivatás múltjába és jelenébe!

2018. június 23-án 18.00 órától 24.00 óráig

a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság (1054. Budapest, Steindl Imre u. 8.) Szent Adorján udvarán színes programokkal és a sátoraljaújhelyi Börtönmúzeum vándorkiállításával várjuk a látogatókat.  Valamennyi programunk ingyenes!

Dr. Dukai Miklós önkormányzati helyettes államtitkár

Az eseménnyel kapcsolatos további információval Fiam Tamás bv. hadnagy (elérhetősége: e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. tel:+3630/307-8976) tud szolgálni.

„Vízgazdálkodási fejlesztések a Felső-Tisza-vidéken” című projekt keretében tervezett beavatkozások környezeti hatásvizsgálati eljárásban 2018. szeptember 27-én 10:00-kor közmeghallgatást tart a Főosztály Nyíregyháza Kölcsey u. 12-14. sz. alatti hivatalos helyiségében.